A csodás cháshú husi

A japán ramen levesek egyik kedvenc feltéte a szószban főtt sertés husi, amit nagyon egyszerűen el tudunk készíteni, akár lábasban, akár rizsfőzőben is. Alapja a jó darab hús, aminek fajtáját Japánban is embere válogatja, a japánok leginkább a dagadót, a karajt vagy a lapockát részesítik előnyben. Én most egy szép darab karajból főztem meg az én cháshú (チャーシュー) husimat.


Recept

Hozzávalók
  • 30 dkg sertéskaraj egy darabban
  • 3-4 szál újhagyma vagy egy szál póréhagyma 
  • 1 kisebb darab friss gyömbér (kettő darabra vágva)
  • * 2,5 dl víz
  • * 1 dl mirin
  • * fél dl sake (száraz fehérbor is jó)
  • * 1 dl szójaszósz
  • * 2 ek cukor
Elkészítés
A húst megmossuk és szorosan összekötözzük. Egy lábosban felforraljuk *-gal jelölt alapanyagokat, ha felforrt, akkor beleeresztjük a húst, a kisebb darabokra vágott gyömbért, hagymát, és egy órán keresztül főzzük alacsony lángon. Ezután levesszük a lángról és benne hagyjuk a lében a húst, amíg teljesen kihűl (legalább 2 órát). Ezután még hűtőben is pácolhatjuk pár órát. Felszeletelve levesekhez, vagy akár donburimono-nak (főtt rizságyon) tálalva is nagyon finom (akkor öntsünk rá a kicsit besűrűsített főzőléből is).

Megjegyzés: kuktában főzve sokkal hamarabb megvan a hús, mindössze 15 perc főzés kell neki alacsony lángon. A főzőlevet is felhasználhatjuk később, felöntve kb. fél liter vízzel nagyon jó alaplé bármilyen japános leveshez!

Megjegyzések